
Mágikus szolgák

A szervitor energialény, amelyet mi hozunk létre, egyfajta gondolatforma, mely szolgálni alkotunk meg. Felépített gondolatforma, melyet "életre keltünk", hogy egy külön feladatot végezzen el. A szolgákat több néven is ismerjük: Tulpa, Teremtmény, Hozadék, Elemi lény, Művi elementál, Egregóra, Szervitor, stb.
Noha a szolgák használata főleg a káosz és ceremoniális mágiában található meg, a készítésük és programozásuk technikáját bármelyik mágikus gyakorló megtanulhatja. Persze a fent említett nevek is, mint tulpa, gondolatforma, elemi lény, egregóra, más-más definícióval léteznek. Meg is van a sorrend, a hierarchia a komplexitásuk alapján. Itt mégis a csak kettéválasztom őket.
A két nagyobb szolgatípus a következő: Az első mikor csak egy használatra készül, a másik pedig, hogy több feladatot végezzen el.
Az első fajta csak egy feladatra van programozva és csak azokat a képességeket kapja meg, amely ahhoz szükséges, hogy azt az egy feladatot végrehajtsa. Miután a feladatnak vége, szertefoszlik, ahogy a mágus beleprogramozta.
A második fajta már bonyolultabb lény. Több képességet kap és az utasítás is az, hogy a varázslót a legjobb képessége szerint programozza. Ez a szolga akkor hasznos, ha ez permanens (állandó) szolgát szeretnél, amely fejleszti magát, hogy jobban ismerje és szolgálja akaratodat, s képességeit is fejleszti, hogy azonnal segíthessen. A baja ennek a szervitornak a specializáció hiánya. Több képessége van, és így egyszerre többet fejleszt, de nem lehet tökéletes egy adott területen. Ez a fajta szolga a legjobban személyes okkult segítségként működik a legjobban.
A másik jellemzője a hosszú távú szervitornak, hogy egy területen dolgoznak különböző feladatkörben. A mágusnak először listát kell készíteni azokról a területekről, amire a szervitor befolyással lehet. Ez lehet széles vagy keskeny sáv, ahogy a mágus kívánja, minél keskenyebb a sáv, annál jobban specializálódik és képes koncentrálni a szervitor. Ám ezzel az is jár, hogy kevésbé tud máshoz alkalmazkodni és limitált lesz a felhasználhatósága.
Például egy szervitor, aki az elme dolgai felett uralkodik, túl sok képességre lesz szüksége, de eléggé kifinomult lesz, hogy számos területen dolgozzon a birodalmán belül. Ha készítesz egy szervitort, hogy uralkodjon az álmok felett, akkor számos dologra hatással lehet, és később akár finomítani kell, hogy csak a rémálmokhoz nyúljon, de ahhoz jobban is fog érteni, mintha szélesebb feladatkört kapna.
Ebben az esetben sokkal több szolgára lesz szükségünk, akiknek keskenyebb munkakört adunk. S akkor alkalmazzuk őket, mikor szükségünk van. Ám őket néha csakúgy is munkába kell állítani, hogy ne fogyjanak el a hívás hiányában.
Végül, a hosszútáv szolgákban biztosnak kell lennie a varázslónak, hogy az ő akaratát szolgálja. Noha adaptálódás képességét is hozzájuk kell adni, az is fontos, hogy a szervitor lénye ne árulja el a mágust és utasításait helyesen végezze el.
A szervitor belőled nyeri energiáit, ezért csak te általad létezhet. Ám figyelni kell, hogy a szolga helyesen végzi a dolgát, és hogy nem nyer máshonnan energiát. Ugyanis más energiája megfertőzheti, és más tulajdonságokat vesz fel. Ha csak belőled "táplálkozik", akkor nem fordul ellened.
A szolgát tehát érdemes energiával feltölteni bizonyos időközönként, különben kénytelen lesz más energiaforrás után nézni, vagy elgyengül és megsemmisül. Ha ellened fordul, vagy túl önálló lesz akkor meg kell semmisíteni. Nehéz lesz mivel ellen fog állni, de mivel a szervitor készítése erős és tapasztalt mágust kíván, nem lesz olyan nehéz megsemmisíteni sem. Noha szerezhetsz sérülést is közben. Megsemmisítésének módszereit alább leírom.
A szervitor előkészítése
Mielőtt nekiállsz, végig kell gondolnod, hogy milyen célból is teremted. Milyen képességeket adsz neki, és hogy milyen tulajdonságokat kap. Az irántad való hűséget mindenképpen hozzá kell adnod. Légy tisztában vele, hogy lényed nem biztos, hogy képes összetetten gondolkozni és átlátja a dolgokat, ahogy egy emberi elme tenné, így ha lehet, kerüld el azokat a feladatokat, amihez döntenie is kell. Ha megmondod, gyógyítson téged, akkor gyógyítja a rosszul működő részeidet, ám ha azt kéred, hozzon neked szerencsét... Nos, ez túl széles terület, mert a szerencse nem így működik, s sosem lehet tudni mi a szerencse igazából. Pl. egy lábtörés is lehet szerencse, ha meggátol abban, hogy másnap pénzt veszíts el, miközben sétálsz a körúton. Az utolsó fontos dolog, hogy add meg a lehetőséget, hogy elpusztíthasd a szervitort. A készítés végén megadom a módját.
A készítés
Időpontja: Függhet a nap és megfelelésétől, hogy milyen célra szeretnéd használni a szervitort. Érdemes növekvő hold idején elkészíteni, mert fogyó hold idején nehéz életben tartani, mert sok energia vész el. Az órát is kiválaszthatod a bolygók megfelelései alapján és a planetáris órák kiszámolásával. Minden itt van az oldalon hozzá. Sokan persze újhold alatt végzik a készítést, s a következő újholdkor pusztítják el, mivel akkor a legkönnyebb.
Szükséged lesz: Növényekre (lásd alább), és 21 fehér (vagy területének megfelelő színű) gyertyára.
Gondolj ki egy nevet a szervitorodnak. Akármit. Most fogd a nevet és készíts egy szigillumot, ahogy az oldalon megadtam. Sokan csak a szigillum papírját használják, hogy elkészítsék a szervitort, ám én azt javaslom, hogy fektess bele kicsit többet, és készíts agyagból, vagy gipszből olyan talizmánt ahová kapcsolódhat. Könnyebb lesz feltölteni a szervitort és később elpusztítani, ha van egy tárgy, amihez kapcsolódik. Ha nincs agyag vagy gipszed, fogj egy olyan tárgyat, amibe belekarcolhatod a szervitor szigillumát.
Ha agyagból dolgozol, akkor fogj egy vastagabb agyaglapot, akkora legyen a mérete, hogy a szigillum jól elférjen rajta. Mikor még nedves az agyag, karcold bele a szigillumot. Majd szárítsd ki vagy égesd ki, és elvégezheted a szervitor készítésének folyamatát. Ha gipsszel dolgozol, akkor szükséged lesz formára is. Javaslom a kis tálakat és a gyurmát. A gyurmára előzőleg jól láthatóan és vastag vonalakkal rajzold fel a szigillumot. Azért van erre szükség, mert a vékony vonalakat nem tölti olyan jól ki a gipsz. Ha kész a gyurmalapod, tedd a tálka aljába és öntsd bele a gipszet. Szintén ne legyen túl nagy. Bármilyen tárgyat is választasz, legyen akkora, hogy elférjen a zsebedben, de ne legyen olyan kicsi, hogy a szigillum ne férjen rá, vagy elvesszen a tárgy.
Ha a szigillumod megvan, most jön a lényed megrajzolása. Ez a könnyebb munkához kell. Rajzold le, milyen lényt szeretnél. Legyen emberi, állat, vagy valamilyen hibrid? Akár mitologikus lény is lehet.
Ha megvan a szigillumod (tárgy) és a rajzod róla, akkor fogd ezeket és tedd a Manifesztáció Háromszögébe. Ezt alább láthatod és elkészíteni nagyon egyszerű, ha tudod, akkor a földre is rajzolhatod, de mivel ez a rítus több ideig tart, mint egy óra, érdemes állandósítani. Ennek érdekében készíts állandó háromszöget. Fogj egy kartonlapot vagy egy falapot. Vágd/fűrészeld kör alakúra, majd rajzold fel festékkel vagy bármilyen nyomot hagyó módszerrel az alábbi szimbólumot. A háromszög három csúcsán legyen egy gyertya. Az alábbi képen meglátod, hogy mi hogyan helyezkedik el. A bíbor pontokat nem kell berajzolni, azok csak a gyertya helye. Fesd fel tehát: a kör a lapod szélén és a belsejében egy háromszög. A körre a háromszög sarkaihoz rakod a gyertyákat. Az oltár keletre fordul tehát a háromszög felső csúcsa is oda fordul.
Most ülj le a háromszöggel szemben. A háromszög még üres. (Ha még jobban pontosítani akarod a szervitor területét, a háromszögbe, egy tálkába a szigillum és a rajzod alá odatehetsz növényeket is a területének megfeleléseivel. Egyelőre a kezedben van a szervitor szigillumát viselő tárgy.) Gyújtsd meg a három gyertyát.
Most gondolj arra, hogy milyennek képzelted el a szolgád. Képzeletedben pontosabban látod, mint ahogy lerajzoltad. Menj végig minden apró részleten! Ekkor hívd életre, mondván:
Elnevezlek (a szervitor neve), mostantól te vagy (a szervitor neve)! Feltöltelek, hogy elvégezd a kiszabott feladatot. (Innentől mondd el, milyen feladatot adsz neki, hogy hűségesnek kell lennie, mondd el, milyen képességekkel bír. S mindent pontosan mondj el neki. Ha rövidtávú szervitort tervezel, akkor tedd hozzá, hogy ha a feladatát elvégezte, pl. megtalálta neked a munkát, akkor megszűnik létezni.)
Most fogd a tálkát is a kezedbe a növényekkel, a szigillumoddal és rajzoddal együtt. Kezd el feltölteni energiával. Vidd bele minden gondolatodat róla, hogy hűséges legyen, hogy milyen legyen természete, hogy milyen feladatot szándékozol neki adni, s igyekezz olyan energiát sugározni, ami feladatához kell. Például ha gyógyításra szánod, tölts belé gyógyító energiát is. Figyelj oda minden részletre. Képzeld el, hogyan néz ki, gondold végig. Töltsd bele azt is, hogy milyen képességekkel bírjon. Gyógyítson? Repüljön? Lebegjen? Minden lehetséges. Töltsd bele minden gondolatodat és energiádat a szervitor tárgyába (amin a szigillum van). Lélegezz szabályosan.
Belé programozhatod, hogy értse a kéz jeleket. Később egyszerűbb lesz kommunikálni, ha közösségben vagy és nem beszélhetsz vele. Minél összetettebb lesz a lényed, annál jobban képes lesz önállóan dönteni. Ezt jól jegyezd meg. Gondolj ki egy módszert arra, hogy el tudd pusztítani. A zsidó folklórban a rabbi az "emet" szót tette a gólemére, ami azt jelenti igazság. Amikor el akarta pusztítani, csak eltávolította (gondolj rá és képzeld el, ahogy eltűnik) az e betűt. A "met" szó így halált jelent. Így a gólem meghalt. De lejjebb még egy változatot is megírok.
Ha kész vagy tedd a tálkát, a szigillumos tárgyat és a rajzot a szervitorodról a Manifesztáció Háromszögébe.
A műveletet egy hétig minden nap végezd el. Nagyon fontos, hogy később sikeres legyen a rítus.
Munka a szervitorral
Ha elkészítetted és beprogramoztad, akkor edzeni kell a szervitort. Adj neki feladatokat és dicsérd meg, ha jól végezte a dolgát. Fontos, mert így a szervitor könnyebben fog a feladataira koncentrálni. Ha végez a feladatával, akkor pihenhet a tárgyában vagy egy kis tartóban. Mint a dzsinn a lámpásban. Persze ez egy metafora a dzsinnek egészen más tészta, s nem összekeverendő velük. Ha ott pihen, akkor tartója mellett égethetsz gyertyát, dicsérheted és felajánlhatsz neki ételt vagy vizet.
Figyelj, mikor a szolgád neked dolgozik. Figyelj minden jelre vagy ómenre. Ha elküldöd egy feladatra, akkor add meg neki a feladathoz szükséges energiát. Ha jól végzi, dolgát dicsérd meg vagy adj neki extra energiát, de ha úgy érzed, nem dolgozik neked, szidd meg és vond meg tőle az élelmezését.
Általában idő limitet jelölnek ki egy-egy feladat elvégzésére, s hogy akkor vissza kell jönnie. Döntsd el te, hogy szükséges-e a limit vagy sem. Esete válogatja.
Elpusztítás
Ha rövidtávú szervitorod van, akkor már az elején megfogalmaztad, hogy ha elvégezte dolgát megszűnik létezni. Ez általában beválik, ám ha mégsem, akkor alkalmazhatod a következőket, ahogy a hosszabb távú szervitorral is.
Ha ellened dolgozik, sokszor megtagadja a parancsot és még a büntetésed ellenére is folytatja akkor, akkor kell elpusztítanod.
Fogd meg a tárgyát, amibe a szigillum van vésve (vagy rajzolva, stb.), majd kezd el a következőt. Érezd, ahogy a beléfektetett energia visszaszáll beléd. Ellenkezhet, de ne ad fel, folyamatosan szívd el energiáját, vagy vezesd az anyaföldbe. Ha érzed, hogy elszívtad az energiáját, törd el a szigillumát viselő tárgyát vagy pusztítsd el valahogy (ezért jó a gipsz vagy az agyag). Pusztítsd el azt a tárgyat is ahol pihent. A maradékát pedig temesd el a földbe valahol egy erdőben.
A familiárisok talán az egyik legnépszerűbb témakör az olvasói kérdések között, így hát - bár megemlítettem pár helyen - érdemes végre egy teljes cikket szentelni neki.
Történelem és hiedelmek
Bár a mágia történelmében rengeteg familiárishoz hasonló vagy ma már familiárisok körébe tartozó lénnyel találkozhatunk (pl. szervitorok), a klasszikus "impek/familiárisok" eredetileg a boszorkányperek során lettek ismertek. Az összes lehetséges familiáris lényt, illetve korai megjelenéseiket talán lehetetlen is lenne részletesen összegyűjteni, de kiemelek pár példát.
Természetesen a megvádoltak közt egy se volt boszorkány vagy lett volna valódi familiárisa, de a történelem teljes ismeretéhez és a mai familiárisok kezeléséhez ez is hozzátartozik.
Boszorkányperek
1667-ben Liverpoolban Margaret Loy (vagy Ley) és testvére, özvegy Bridge lett az igen elterjedt angliai perek áldozata. A helyiek megvádolták Margaretet boszorkánysággal, aki bevallotta, hogy mióta édesanyja elhunyt, vagyis harminc éve boszorkány. Mikor anyja eltávozott, lányaira hagyta familiárisait, amit Margaret és testvére el is fogadtak és azóta is tulajdonukban vannak.
Az, hogy mi történt velük a vallomás után nem tiszta. A familiárisokról szóló vallomás nem volt ritka az angliai boszorkányperek során. A legtöbb történetben állatként tűnt fel a familiáris, leggyakoribbak a macskák. Agnes Waterhouse volt az első nő, akit kivégeztek a boszorkányság vádjával Angliában 1566-ban. Agnes bevallotta, hogy van egy macskája, akit Sátánnak hívnak.
A vadászgörény is igen népszerű volt a perek boszorkányai közt. 1582-ben Ursula Kempe megvádolta Elizabeth Bennettet egy görény alakú szellem rejtegetésével. Természetesen a lényt átkozásra, bűbájra és balszerencse okozására használta. Egy másik áldozatot, Alice Huntot azzal vádolták, hogy szintén egy görényt tart otthonában, ami egy férfi hat állatát megölte. 1621-ben pedig Elizabeth Sawyert került vád alá, ahol fehér görények birtoklásával vádolták, de tagadta, hogy familiárisai lennének.
Egerek és patkányok is hasonlóan elterjedt familiárisok voltak. 1645-ben a faversham-i Elizabeth Harris bevallotta, hogy az Ördög tizenkilenc évvel azelőtt egéralakban meglátogatta. De Elizabeth-nek kutya familiárisa is volt.
Ezeket a familiárisokat általában vérrel táplálták szolgálataikért cserébe, így sebek, szúrások is a boszorkányság "jelei" voltak a vádlók szemében, bizonyítva, hogy azon keresztül adnak vért a familiárisoknak.
Mi is a familiáris?
Első körben le kell írnom, hogy a familiáris nem egyenlő a háziállatoddal. A háziállat a "mágikus állat/társ" kategóriába tartozik (vagy tartozhat, hisz nem minden háziállat érintett).
Mágikus háziállat
A mágikus háziállat olyan állat, ami/aki a boszorkánnyal együtt él és részt vesz a mágikus tevékenységekben vagy használjuk mágikus célokra. Több esetben spirituális kötődés is szerepet játszik a kapcsolatban.
Ez a kapcsolat nem egyedi és általában bármilyen állatot bevonhatsz, de ami mágikus állattá teszi az az, hogy maga az állat is érdeklődik a mágikus tevékenység iránt, pl. gyakorta figyeli a rítust, járkál az oltáron vagy körülötte stb.
Familiáris
A familiárisok szellemlények. Nem akármilyen szellemek (megemlíteném, hogy itt nem halottakról van szó, ha nem olvastad a honlapon ezt a részt, ha a holtakról van szó, azt kísértetnek hívjuk), rengeteg lény nem kíván familiáris lenni.
A familiáris olyan lény:
aki paktumot kötött a boszorkánnyal/mágiahasználóval, hogy felajánlások, erő, jelenlétért a fizikai világban, néha védelemért cserébe segíti a boszorkányt. Természetesen az ok, hogy mi vezeti a boszorkányt vagy a familiárist milliónyi lehet. Hosszú és rövidtávú paktumok is lehetnek. De semmikép sem a lény választja ki a "tulajdonosát", hanem paktummal jön létre a kötődés.
akit megörökölt a boszorkány. Ez esetben az előző boszorkány meghatározhatta, hogy meddig lesz a familiáris a következőnél, akár határidővel vagy egy bizonyos probléma megoldásáig.
a familiárist "ajándékba" is lehet kapni egy másik mágiahasználótól, de akár egy mágikus lénytől (tündék/tündérek, istenségek stb.) is.
van olyan familiáris szellemlény, akinél nincs szükség paktumra, eleve szolgálatkészek.
Sokszor nem öltenek fizikai formát, de gyakorta kötődnek vagy megszállhatnak élettelen tárgyakat, szobrok, fétisek pl. gyökereket, üveget, csontot vagy üres dobozokat. De a boszorkánynak kell ápolni ezeket a fizikai kötelet. Feltölteni, rendben tartani a familiáris "lakhelyét".
Alakjukat tekintve nem feltétlenül állatalakúak, lehetnek növények, de emberi formájúak. Képesek alakot is váltani, vagy megszállni élőlényeket is a boszorkány segítségével.
Ami pedig még fontosabb, a familiáris bármikor elmehet, ha a kapcsolat többé nem hasznos vagy jövedelmező.
A familiárisok feladatai
Nagyon sok féle lehet, például megfigyelni valakit vagy valamit, alakot váltani, megtámadni vagy megvédeni másokat, tudást adni, figyelmeztetni vagy segítséget nyújtani veszély esetén, segíteni a képességeid fejlesztésében, segíteni asztrálutazás közben, vagy csak magukban asztrálutazni valamilyen cél érdekében.
A familiárisok azt teszik, amit a boszorkányok nem tudnak, legyen ez a korlát fizikai vagy spirituális.
Mit kaphatnak cserébe?
Ahogy fent megemlítettem vér, energia vagy általad a fizikai jelenlét a leggyakoribb felajánlás. De manapság ételek, italok, füstölő, tej, méz, tárgyak is lehetnek felajánlások, de akár egy cselekedet, tett is lehet, amit felajánlasz a közreműködésért cserébe. Ezt neked kell kideríteni és a paktumban meghatározni.
A familiáris, mint ajándék
Mint említettem, a familiárist ajándékba is kaphatjuk egy másik boszorkánytól/mágiahasználótól, vagy más lénytől is.
Legtöbb esetben tanító vagy mentor, esetleg családtag adja határozatlan vagy "örök időkre". Sok esetben az ilyen familiáris nem csak a boszorkányhoz kötődik, de útjához vagy a hagyományhoz, amit követ, akár védelmezője is az ösvénynek.
Ez a familiáris megvédheti a boszorkányt, segíthet és akár taníthat is. Egyes esetekben csak addig tart ez a kapcsolat, míg meg nem tanított, vagy el nem ért a boszorkány egy pontra az ösvényén.
A megidézés
Több módja van a megidézésnek, sőt magad is újíthatsz, illetve készíthetsz varázslatot/rítust a megidézésükre.
Első opcióként a vizualizáció, meditáció segíthet. A totemállatok résznél leírtam egy módszert, amit a familiárishoz is igazíthatsz. A módszer a következő volt:
A legfontosabb az alábbi meditációban, hogy mindig teljes nyugalomban végezzük. Ne zavarjon semmi.
Egy parkban vagy. Körülötted csak a halk szél és a madarak hangját hallani. Fekszel a földön, s bámulod a feletted susogó fák lombját. Lassan felkelsz és körbenézel, jól jegyezd meg mit látsz. Elindulsz a parkban, sétálsz, mikor meglátsz egy fát, rajta egy réssel, egy ajtóval. Bemész rajta, lehet, hogy sötét van, de ne félj. Figyeld meg, hogy egyenesen mész vagy lépcső vezet le? Az út egy lassú leejtő? Menj végig a kijáratnál egy erdőt találsz.
Kövesd a fából az erdő felé kivezető utat. Nézz lassan végig az úton, milyen, hogy néz ki. Az útnál hármas elágazáshoz érsz. Válaszd ki valamelyiket és indulj el rajta. Az út végén elérsz valamihez. Lehet ez egy rét, egy barlang, egy vízesés, vagy akár az óceán maga, bármi. Nézd meg a helyet ahová értél, s keress egy kellemes helyet. Várj. Ülj csendben míg megjelenik. Már hallod is a hangját vagy érzed a jelenlétét. Ő az, megjelent a familiárisod. Próbálj meg kommunikálni vele. Majd köszönj el és térj vissza az úton oda, ahol kezdted.
A meditációt többször is meg lehet ismételni, és előre juthatsz a familiárissal a paktummal.
A második a varázslat és a fizikai világban történő idézés. Ülj le egy órára, mikor senki sem zavar meg. Egy papírra írd fel, hogy mit szeretnél a familiáristól, mik lennének a feladatai, mit ajánlasz fel, de legyél nyitott a változtatásokra. A papír hátára rajzold fel a következő szigillumot (magad is készíthetsz egyet, ez csak egy javaslat).

A papírt ezután tedd egy dobozba, a következő növényekkel együtt (ez egy összetettebb varázslat, már-már középhaladóknak, így több növény kell):
Babér: Negatív energia ellen, pszichikus képességek, gyógyítás, álmok.
Benedekfű: Védelem, spirituális segítség, varázslat.
Cickafark: Jóslás, mágikus képességek, bátorság, szeretet.
Fahéj: Védelem, jó szerencse.
Fehér üröm: Szellemek megidézése, jóslás, szerelem, védelem, szellemi képességek.
Fodormenta: Gyógyítás, szerelem, szerencse, erő, alvás, erő növekedése.
Nadálytő: biztonságos utazás (hogy a familiáris biztonságban megérkezzen).
Pásztortáska: Gyógyítás, varázslatok.
Pitypang: Szellemidézés, jóslás, kívánság.
Zsálya: Védelem, gyógyítás, bölcsesség, kívánság, egészség, halhatatlanság.
Ha szabadban végzed a varázslatot, akkor rajzold a homokba is a szigillumot.
Tartsd a kezedben a dobozt. Lebegjen a szemed előtt a szigillum miközben a következőket mondod:
"Szellemek és istenek, titeket hívlak! Legyetek tanúi a hívásnak! Szólítom a familiárisom, jöjjön elő, mutassa meg magát! Vezess, taníts, segítsük egymást, mint társak ezen az ösvényen! Jöjj elő familiárisom, legyél szövetségesem!"
Többször is megismételheted, ha úgy érzed.
A dobozt ekkor temesd el és rajzold a homokba a szigillumot az eltemetett doboz fölé.
A következő napokban/hetekben figyelj az álmaidra, meditálj, vizualizálj (akár a fentebb leírt módon).
A szertartás többször is megismételhető természetesen, de ha nem jelenik meg (egyelőre) semmi, akkor még nincs itt az ideje.
Bánj a familiárisoddal tisztelettel és egyenlő félként. Ez nem feltétlenül barátság, inkább amolyan "üzleti" kapcsolat, figyelj neki mik az igényei, esetleg tegyél felajánlásokat.
